KÖNYVBEMUTATÓ

Megjelent az Auróra projekt 1. és 2. részének kutatását összegző kiadvány. A kötet a magyar színpadi balett történetének jelentős korszakát ismerteti meg az olvasóval. Ez a periódus a Pesti Magyar Színház, később Nemzeti Színház akkori Kerepesi úti épületéhez kötődik. A mai Astoria szállóval átellenben levő telken nyitották meg az első állandó magyar színházat 1837-ben, Pesti Magyar Színház néven. Ebben az intézményben és épületben alapozta meg a balettkart Campilli Frigyes és itt volt vezető balerina az első nemzetközi rangú táncosnő, Aranyváry Emília. A kötet a magyar tánctörténetnek ezt az érdekes korszakát mutatja be több látószögből. A korszak kutatása a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet támogatásával valósult meg.

Miért lehetett érdekes egy filozófus

számára a tánctörténeti kiadvány?

Boros János filozófia professzor a könyvről

Az Auróra könyvsorozat teremtő erővel jelenik meg a magyar művészet, művészetelmélet és művészettörténet színpadán. A jelenlétet leginkább megteremtő művészet, a tánc és a balett magyarországi történetét és jelenkori tendenciáit, működésmódjait kívánja feltárni. Művészeti ágként talán a tánc és a zene vannak a legtávolabb az írott szótól, a fogalmi gondolkodástól, de éppen ezért sajátos, eleven, kitörölhetetlen hatásuk van; annak ellenére és éppen azért, mert előadásaikban azonnal, születésük pillanatában kitörlődnek, eltörlődnek abból a térből és időből, amelyet létrejöttük során maguk teremtettek meg.

Tekintettel erre a szónélküli, fogalomnélküli, szó szerint ész-veszejtő intenzitásra és jelenlétre, a jelen végtelen intenzitásának megteremtésére, a tánc- és balettművészek vannak legtávolabb attól is, hogy leírják saját történetüket, elgondolásaikat, elméletüket. A jelen folyamatos létrehozása és ebben való benne lét teljesen igénybe veszi a táncban és balettben alkotót. Nem várható tőle, hogy saját történetét, elméletét maga fogalmazza meg. Ebből is következik, hogy a tánc és a balett története a világon mindenütt és Magyarországon is a legkevésbé feltárt művészeti ág.

Bólya Anna Mária kötete közelebb hozza a magyar kultúrát is önmagához, önmaga feltárásához és megértéséhez. Ha egy nép zenéje és tánca önmaga közvetlen tér-időbeli kifejeződése úgy, hogy ezt a teret és időt is maga teremti, akkor a magyar balett történetének megismerésével és megértésével mindannyian közelebb juthatunk saját kultúránkhoz és önmagunkhoz is.

A magyar balett történet kutatása

Windhager Ákos kultúrakutató, irodalomtörténész a balett

kutatásról

A 2019. május 6-án Az idő küszöbén címmel megrendezett konferencia a magyar balett kutatásának új vonalát kívánta meghatározni. A találkozó irodalmi címe Milloss Aurél 1951-es római koreográfiájára utal, amelyben Bartók Béla Concerto című zenekari művére komponált előadást. A konferencia tematikája tudatosan utalt a jelenlegi tudományos vállalkozás időszerűségére, a balett-történet bartóki fordulatára, a tánccá értelmezés hagyományára, valamint a balett - és más színpadi táncok - koreográfiájára. Az előadások a zenetörténeti hagyományokra támaszkodó balett-történeti alapkutatási kérdésekről, törekvésekről és fejleményekről számoltak be. A balett-történeti kutatások egy hosszútávú tudományos koncepciót követnek, amelynek eredményeit minden évben egy-egy tudományos ülésszakon fogják prezentálni.

Ehhez a kutatási vonalhoz csatlakozik az Auróra elnevezésű kiadvány sorozat. A név a magyarországi balett hajnalára és a Csipkerózsika című balett főszereplőjére is utal. A tanulmányok eszme-, zene-, tánc-, intézmény- és hatástörténeti szemszögből vizsgálják a magyar balett történetét. A kötet szerzői külön tárgyalják a darabokat, a koreográfiát, a sajtófogadtatást és a jelentős táncművészek életútját. A sorozat a magyar színpadi tánc kezdetét a Pesti Magyar Színház (a későbbi Nemzeti Színház) megnyitásától, 1837-től tárgyalja. A magyar balettkultúra több korszakváltása egybeesik az azt befogadó intézmények sorsával, így például az önálló magyar balettdarabok megszületése az Operaház megnyitásához kapcsolódik.

Az Auróra 1. és 2. kiadvány elsősorban Aranyváry Emília és Campilli Frigyes munkásságát tárja fel. Az Auróra 3. és 4. kötetek az itáliai mesterekkel, Cesare Smeraldival, Luigi Mazzantinivel és Cesare Severinivel foglalkoznak.

A hazai színpadi tánc kutatásának vonala a néptánc színpadra adaptálásának kérdéseit vizsgáló sorozattal halad tovább. A Tradíció és művészet 1. kötete Milloss Aurél, a Tradíció és művészet 2. kötete pedig Novák Ferenc és Györgyfalvay Katalin személyén keresztül mutatja be az adott korszak stílusát.

Az első sztár balerinánk

Pónyai Györgyi tánckritikus Aranyváry Emília életének kutatásáról

A romantikus balettek kora a táncművészet történetének egyik legszebb és legvirágzóbb időszaka volt. A hosszú fehér tüll-tütük, az egyre finomodó technika, a spicc tánc légiessé, törékennyé varázsolták a táncosnőket, akik - bár a színpadon éteri tündéreket alakítottak - a korban szokatlanul önálló, független magánéletet folytattak, utaztak, turnéztak, intézték szerződéseiket és mindennapi ügyeiket. Nem csak táncoltak, hanem sokszor alkotóként is bemutatkoztak, azaz koreografáltak is. Öltözködésükkel, hajviseletükkel divatot, nőideált teremtettek, személyüket és produkcióikat, amerre csak jártak, kíváncsiság és csodálat övezte. Az 1840-1850-es években a leghíresebb romantikus balerinák közül többen is (Fanny Elssler, Fanny Cerrito, Lucille Grahn, Augusta Maywood, Pepita de Oliva) eljutottak Pestre is és felléptek a Nemzeti Színházban. A korabeli sajtó beszámolókat olvasva látható, hogy ügyes, figyelemfelkeltő reklámok, sztár-szeszélyek és allűrök, valamint szélsőséges rajongói megnyilvánulások már akkor is léteztek és nagy érdeklődést keltettek előadásaik iránt.Volt azonban ezekben az években egy magyar balerina is, aki nemzetközi viszonylatban is megállta a helyét és felvehette a versenyt a legnagyobb külföldi sztárokkal technika és színészi játék terén is. A tüneményesen tehetséges Aranyváry Emília az 1830-as évek végén született, gyermekként még Pesten, később Bécsben, Párizsban tanult táncolni. Külföldön töltött évei után 1854 és 1859 között táncolt a Nemzeti Színházban, működésével megteremtve a magyar balett első aranykorát. Számos balett főszerepet és operabetét szólót táncolt el, sőt saját darabot is koreografált. A közönség lelkesen ünnepelte kitűnő, csiszolt technikája és kifinomult szerepformálása miatt. Tehetsége azonban hamar túlnőtt a Nemzeti Színház balettegyüttesének keretein, így 1859-ben elhagyta az intézményt. Kezdetben vidéken, illetve Bukarestben turnézott, ezután tíz éven keresztül Itália nagyvárosainak (Milánó, Bologna, Modena, Ferrara, Róma, Párma, stb.) színházaiban lépett fel, prímabalerinai szerepkörben nagy sikereket aratva. Töretlennek látszó karrierje 1870-ig követhető, ekkor váratlanul nyoma veszett és további életútjáról egyelőre nincsen újabb információnk. Személye és sorsa is olyan titokzatossá vált, mint egy romantikus balett-hősnőé.

Új utakon az interdiszciplináris

tánctudomány felé

Kavecsánszki Máté táncantropológus a magyarországi tánckutatásról

Sajátos a magyar tánctudomány helyzete. A táncról történő tudományos írás kísérletei a 19. század második feléig vezethetők vissza. Ebben a vonatkozásban tehát egy "régi" tudományról beszélhetünk a hazai viszonyok közepette. Tárgyát, módszertanát, paradigmáit vagy akár intézményesülését tekintve ugyanakkor hazánkban új - sőt talán nem állok távol az igazságtól, ha azt írom, még tudományos berkekben is alig létezőnek tekintett. A magyar tánctudomány története pulzáló jelenség. Voltak korszakok, amikor fejlődése, intézményesülése - beleértve a tudományos társaságokat, folyóiratokat, évkönyveket - dinamikusan haladt előre, máskor viszont szinte hanyatlott.

Az új szelek azonban megérkeztek. Az ezredforduló utáni két évtizedben jelentős fellendülés vette kezdetét a tánctudomány terén. Az intézményesülési folyamat felerősödött, jóllehet még mindig nem létezik a tánctudománynak önálló, állami háttérintézménye. Létrejött viszont a Magyar Etnokoreológiai Társaság (2011). Megalakult az MTA Tánctudományi Munkabizottsága (2010), amely a tánctudomány különböző területeiről érkező szakemberek számára biztosít párbeszédet. 2020-ban újjászerveződik a Magyar Tánctudományi Társaság. Szélesedik a felsőoktatási intézmények tánckutató tevékenysége, illetve kifejezetten a kutató szakember-képzése. A Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékén táncfolklorisztika és táncantropológia szakirány működik, illetve nemzetközi MA képzési formában a Choreomundus szak is létezik. A debreceni Néprajzi Tanszéken és az ELTE-n a doktori képzésben egyre több értekezés születik tánctudományi témában, amelyek ráadásul egyre interdiszciplinárisabb jelleget öltenek. A Magyar Táncművészeti Egyetem Vályi Rózsi Könyvtár, Levéltár és Tánctudományi Kutatóközpontjában intenzív kutatások folynak és jelentős kiadó tevékenységével gyarapítja a hazai táncelméleti szakirodalmat. Újabban a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete is bekapcsolódik a táncelméleti, tánctörténeti kutatásokba. A vázolt tendencia reményre ad okot: Tánctudományunk a különböző végzettségű, illetve más és más területeket képviselő szakemberek egyre intenzívebb párbeszédével, a közös tudományos fórumok, platformok megteremtésével az elméleti paradigmák elmélyítésének fázisába léphet.

A kötetben különösen fontos értékkel bír, a számos megközelítési mód kooperációja, a társtudományok eredményeinek integrációja. Ez az az út, amelyen haladva a tánckutatás a társadalom- és kultúratudományi paradigmák legújabb eredményeivel gazdagodva igazán termékeny talajra érhet és elismert, a tudományági osztályozásban önállóan megjelenő diszciplínává válhat. Ezt a folyamatot az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének egyéb projektjei is támogatják, olyan kutatási programokat kijelölve, amelyek a tánctudomány addig egymástól távol eső területeit, illetve szakembereit közelítik egymáshoz. Ez lényegi fontosságú egy majdani közös terminológiai rend kialakításához, ami tánctudományunk nagy hiánya még mindig.

Nagy öröm számomra, hogy az Auróra - A magyarországi balett születése c. kiadvány, illetve reménység szerint a folytatása is, jelentős lépést tesz előre ennek érdekében.

A balettről – a pszichológus

szemszögéből

Györffy Ágnes pszichológiatudományi kutató a táncművészetről

A tánc, a ritmus a mozgás iránti vágy egyidős az emberiséggel, a ritmus az egyetemes működés alapja, minden, ami él, mozog, működik, saját ritmussal, rezgéssel bír az univerzumban. A tánc a közösségi, együttes élmény alapjainak egyike, egyidős az emberiséggel. A tánc két ember vagy egy csoport összehangolódásának lehetőségét adja meg szavak nélkül, nyelvtől, kultúrától függetlenül. A balett pedig a táncok királynője. A mozdulatok tökélye mozgás és zene megbonthatatlan egységében. Egyfajta elemi lélektani szükségletre ad választ az esztétikai szükségletre, ami a Maslow-i szükséglethierarchiában is előkelő helyet foglal el, ugyanakkor a tökéletesség iránti igényünket is kielégíti. A balett a mozgás, kecsesség és kontroll ideálja, az ember győzelme önmaga felett és diadala testével való küzdelmében. A balettet látva azt érezhetjük, hogy van szépség a világban, van valami szavakon túli egység és lerombolhatatlan tisztaság. Ez a tánc kiemel a mindennapokból valami magasztos felé visz bennünket ahol azonosulva a látottakkal, egy mélyebb szinten átélve azokat, többé válhatunk, gazdagodhatunk. A művek alkotói is átélik ezt az alkotás folyamatában, vizionálva annak végeredményét. Az előadóművészek pedig életfeladatuknak, hivatásuknak tekintik ennek közvetítését, a test szinte tökéletes kontrollját kísérlik meg, munkaeszközzé téve, felülemelkedve minden természetes igényén, fájdalmán, vágyán. Ezekért a pillanatokért ott a színpadon semmi sem drága, s a felkészülés is ezt támogatja elfogadott, de sokszor megkérdőjelezhető eszközeivel. A balett a miénk őrizzük meg minél tovább szeretetét!

A szerkesztő a kötetről

Bólya Anna Mária

Nagy öröm egy frissen megjelent kiadványt kézben tartani, amelyben a téma megközelítését társtudományok kiváló kutatóinak hozzájárulásával végezhettük el. A tánc mibenlétének, hatásának, helyzetének kutatásában sok munka vár még ránk. Ehhez fektette le az alapkövet a kötet anyaga, amely többrétűen ad választ a tánccal kapcsolatban felmerülő lehetséges kérdésekre. E helyen illik köszönetet mondanom, a kötet szerzőinek, recenzorainak a fejezetek sorrendjében, Kővágó Zsuzsa címzetes docens, tánckutatónak, Pónyai Györgyi tánckritikusnak, Windhager Ákos összehasonlító irodalomtörténész, kultúrakutatónak, Györffy Ágnes pszichológus kutatónak, Gilányi Attila informatika tudományi kutatónak és Rácz Anna DE IK hallgatónak, Boros János egyetemi tanár, filozófia professzornak és Kiss Jánosnak, a Győri Balett igazgató, művészeti vezetőjének odaadó és alapos munkájukért. Köszönöm a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének, Kocsis Miklós igazgató úrnak, Kuczor Orsolya és Sándor Emese projektmenedzsereknek, valamint Borbély Réka olvasószerkesztőnek, hogy a kiadvány létrejöttét lehetővé tették. Köszönöm a virtuális valóság tartalom megalkotásának támogatását a Debreceni Egyetem Könyvtárinformatika tanszékének, különösen Gilányi Attila tanszékvezetőnek. Köszönjük Sirató Ildikó színháztörténésznek, az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár vezetőjének segítségét a korabeli képek felhasználásában.

A könyv a romantikus balett magyarországi megszületésének időszakáról, fontos személyiségeiről szól. E téma apropóján a táncművészet recens kérdéseit igyekszik felvetni és megválaszolni. A téma kutatásának alapja egy Campilli-Aranyváry sajtókritika gyűjtemény (Pónyai Györgyi). A magyar és nemzetközi forrásokon alapuló életútkutatás mellett a könyvben átfogó képet adunk a magyarországi táncéletbe integrált nyugat-európai romantikus balett esztétikai jegyeiről és táncnyelvi jellegzetességeiről (Bólya Anna Mária), valamint azokról az újításokról és művekről, amelyek Magyarországra is elérhettek (Kővágó Zsuzsa). A magyarországi balett kezdeteit zenetörténeti és eszmetörténeti irányból is vizsgáltuk (Windhager Ákos), és körbejártuk a balett közegének nem humánus voltát, a jelenség lehetséges gyökereit Richard Shusterman szómaesztétikája (Bólya Anna Mária) és a recens pszichológiatudományi eredmények (Györffy Ágnes) felől. E témában új diskurzust indítottunk (Boros János) a romantikus balett és balerina megítéléséről, helyzetéről, táncnyelvezetéről. A romantikus balett nyelvezetéről, annak magyarországi befogadásáról egy szintetizáló, többszempontú képet igyekeztünk adni. A kötet kutatási eredményeit tudománynépszerűsítő és oktatási anyag formájában is elkészítettük. Ennek fő eleme az a Unity játékmotorral megnyitható virtuális tartalom, amely a korabeli balettnek és Aranyváry működésének 1854-től 1859-ig helyet adó Pesti Magyar Színház / Nemzeti Színház belső és külső terét, valamint a romantikus balerina alakját és a romantikus balett legfőbb "fétiseit" egy balerinabábura és aköré helyezve mutatja be. (Gilányi Attila, Rácz Anna) Ehhez tananyagot is csatoltunk, mely a COVID-19 vészhelyzet idején a Magyar Táncművészeti Egyetem, a szakgimnáziumok és OKJ képzések diákjainak, oktatóinak adott segítséget szigorlathoz, vizsgához és érettségihez (Pónyai Györgyi, Bólya Anna Mária, Bujdosóné Dr. Dani Erzsébet).

A kutatásban öröm volt részt venni, kívánom, hogy az olvasó is örömmel vegye online kézbe a kiadványt!